– Építőkockák? Olyan, mintha egy játék lenne.
– Az is, Terka! A természet a legnagyobb játékos a világon. Imád játszani!
– Aha... És mit játszik a természet?
– Kipróbálósat.
– Az meg milyen játék?
– Nagyon érdekes! Fogja az oxigént, a szenet, meg a többieket, egymás mellé dobálja őket, majd megnézi, hogy mi lesz belőlük. Ha nem tetszik neki az eredmény, akkor dob egy újat. És így tovább.
– Nem tűnik valami izgalmasnak.
– Neked talán nem, de a természet jól el van vele.
Terka összehúzza a szemöldökét, és a körmét kezdi rágicsálni.
– Rendben, Idő, van bennünk szén. De akkor sem értem, hogy jönnek ide a csillagok?
– Mindjárt elmagyarázom, Terka! Amúgy ez a kedvenc részem!
– Miért?
– Mert amikor Gravival galaxisokat gyártottunk...
– Ne már, te is csináltál?
– Igen, egy párat.
– Mázlista!
– Tudom... Szóval, éppen folytatni akartam a sétámat, amikor Gravi egyik korábban készített galaxisában felvillant egy elképesztően fényes valami. Kitaláljátok, hogy mi volt az?