Meglepődve fordultok vissza a hídfő mellett váratlanul megjelenő kényelmes fotel felé, amiből egy apró manólány bámul rátok vastag szemüvege által felnagyított szigorú szemeivel.
– Hová igyekeztek? – kérdi a manócska, miközben oly szaporán jár a kezében a két arany kötőtű, hogy azok csettegése elnyomja a csillagszórók sercegését is.
– A Mikuláshoz szeretnénk eljutni – válaszolod.
A kis manóleány buzgón bólogatni kezd.
– Értem – mondja, majd figyelmét újra a kötés felé fordítja.
Egy percig vársz, hátha újra megszólal, de láthatólag, vagy inkább hallhatólag, nem akaródzik neki. Ezért inkább te töröd meg a csendet.
– Átmehetünk?
– Sajnálom, de nem.