Rongyi mérgesen megcsóválja a fejét.
– Marci, azt hittem, hogy a Mikulás szívesen találkozik a gyerekekkel, erre lépten-nyomon akadályba botlunk. Sőt, a manók ahelyett, hogy segítenének, mind olyan, de olyan...
Rongyi szájára teszed a mutatóujjad, majd a kötögető manó felé fordulsz.
– Nekünk mindenképpen el kell jutnunk a Mikuláshoz, így hát nagyon sajnálom!
A manó csodálkozva néz fel a kötésből.
– Mit sajnálsz, te kisfiú?
– Ezt!
Azzal megragadod Rongyi kezét, és felszaladsz a hídra. Ott aztán futsz, ahogy csak bírsz, még azzal sem törödsz, hogy gyönyörködj a szikraesőben, amivel a sok ezer csillagszóró szegélyezi a hidat. Már majdnem átérsz, amikor hangos bongással beleütközöl egy láthatatlan falba, ami visszalök téged és Rongyit a híd elejére. Újra nekifutsz, de az eredmény ugyanaz. Sírással küszködve lihegsz a manólány előtt.