Lassan araszoltok tovább a folyosón. Zseblámpád fényében ugyanolyan piros téglák ismétlődnek újra és újra, amikor váratlanul megcsillan valami a kőpadlón.
– Egy csokimikulás! – kiált fel Rongyi.
Mohón felkapja a földről, és kapkodva kibontja a csomagolásából.
– Úúúú, már a tapintásából is érezni, hogy igazi, finom tejcsoki. Valószínűleg a legfinomabb, hiszen a Mikulás kastélyában mi mást várnánk, ugye, Marci? Felezzük meg!
Azzal kitátja a száját, hogy leharapja szegény csokifigura fejét, de te rákiáltasz.
– Várj, Rongyi! Lehet, hogy később még szükség lesz rá!