Rohanás közben Rongyi lovag lopva megrángatta Misó kezét.
– Láttad, hogy aranyszínű a szeme? – súgta oda.
– Igen. A parasztfiú igazat mondott – bólintott a robotlovag, és rendületlenül követte vezetőjüket a kacskaringós alagutakon keresztül.
Teltek, múltak a percek, és a csőszgörény egyre mélyebbre vezette a kis társaságot az Üveghegy alá, ami Rongyit lovagot egyre nagyobb aggodalommal töltötte el, és nem elsősorban azért, mert egyre sötétebb lett.
– Remélem, Borbon téved, és ez a görényizé nem akar kesztyűt csinálni az arcunkból – súgta oda Rongyi újra Misónak.
– Bízzunk benne, komám! – rántotta meg a vállát a robotlovag. – Mondjuk az enyémből amúgy sem tudna.
– Nem igazság! Te minden rossz dologból kimaradsz, csak azért fém tested van! – bosszankodott az alvókavitéz, majd figyelmetlenül beleütközött Misóba, aki közben hirtelen lefékezett előtte. – Most meg miért álltál meg?
Mivel válasz nem érkezett, Rongyi kíváncsian befurakodott társai közé, és meglepetten látta, hogy a csőszgörény a folyosó közepén áll felgörbült háttal, felborzolódott szőrrel, miközben úgy vicsorgott a tárna oldalában nyíló keskeny rés felé, mint a láncra kötött kutya, aki előtt egy szemtelen macska illegeti magát.