– Szerencsétlen teremtés! – hallatszott ekkor Rongyi lovag szomorkás hangja. – Üvegfal mögé van zárva, és valóban jéggé van fagyva. Közelebbről már látszik, hogy fehér bőre úgy csillog, mint egy korcsolyapálya, hosszú fekete szempilláin pedig zúzmara ül.
– Én mondtam – tárta szét két kezét a robotvitéz.
– De ki tette ezt vele? És miért? – szörnyülködött Borbon lovag.
– Lehet, hogy a csőszgörény tudja a választ – találgatott Rongyi.
– Igazad van! Most azonnal kimegyek, és kérdőre vonom! – határozta el a mackóvitéz.
– Vigyázz, komám! Még a végén a te arcodból csinál kesztyűt az a fekete bestia!
– Bánom is én! Akkor is tudni akarom, hogy miért hozott ide minket!
Talán a hangosan vitatkozó vitézek miatt, vagy valamilyen más okból, de a jégbe fagyott szépség ekkor váratlanul megremegett.
– Láttátok? Mintha megmozdult volna! – kiáltott fel leplezetlen örömmel Rongyi.
– Aligha... – kezdte Misó, de szavait egyre erősödő morajlás szakította félbe, és pár pillanat múlva a föld rázkódni kezdett a talpuk alatt.