Az alvókavitéz a történtek hatása alatt félig öntudatlanul botorkált végig a rövid járaton, majd bukkant ki az Üveghegy földalatti folyosójára, ahol a csőszgörény várta őket.
– Na ide figyelj, te koromszínű görénycsősz! Ha nem mondod el, hogy ki volt ez a lány, és miért hoztál ide, akkor fel is út, le is út! Útjaink itt és most elválnak!
Az indulatos kifakadás gazdája természetesen Borbon lovag volt, aki hevesen gesztikulált a feketeség orra előtt, de az látszólag ügyet sem vetett rá.
– Láttátok az ábrákat? – mormogta.
– Láttuk – vette át Borbontól a szót Misó lovag. – De...
– Akkor mindent tudtok.
– Az azért túlzás – bizonytalanodott el a mindig határozott robotlovag. – Lenne pár kérdésünk.
De a csőszgörénynek nem volt kedve társalogni.
– Nem kell kérdés. Csak egyet kell tudnotok, a bűvös távirányító nem juthat be ebbe a barlangba! Nem juthat a szörnyeteg kezébe. Meg kell akadályoznotok, hogy Feketeszív idehozza.
– De mi van, ha... – kezdte volna Rongyi, de a fenyegetően felvillanó aranyszínű szemeket látva jobbnak látta csendben maradni.
– Kövessetek! – sziszegte a csőszgörény, és nem törődve azzal, hogy a lovagok mit gondolnak, eliszkolt a folyosó sötétjébe.