Terka a karjára kap egy kis vesszőkosarat, és a cicához fordul.
– Cica, cic! Gyere, Elizabeth!
– Kihez beszélsz?
– Hát a macskájához!
Az öreg néni jót kacag vékony, sipító hangján.
– A macska neve Kiskorom. Elizabeth a seprűm. Egy királynőtől kaptam, azért van ilyen flancos neve. Tud repülni, gondoltam gyorsabban megjárjátok az erdőt.
Terkának és Nyunyónak nem kell kétszer mondani. Izgatottan felpattannak a seprűre, és kizúgnak a konyhaajtón. Az anyó homlokráncolva néz utánuk.
– Ej, remélem tudjátok irányítani...