– Hűha!... Ez meg mi volt? – kérdezte az Idő meghökkenve.
– Semmi különös, csak egy szupernóva. Ha egy nagyon nagy, úgy értem tényleg bazi nagy csillag feléli az összes hidrogénjét, akkor élete végén felrobban, és ilyen csodálatos tűzijáték lesz belőle. Nézd, hogy köpködi magából a sok vasat, szenet, és a többi anyagot! Ezek egyike sem létezhetne a szupernóvák nélkül.
Az Idő még éppen a megsemmisült csillag körül kialakuló csodaszép felhőt vizsgálgatta, amikor egy újabb robbant fel egy másik galaxisban. Aztán még egy, és még egy. Végül annyi, hogy számolni sem tudta. Lassan továbbindult.
– Az idő soha, soha meg nem áll¹ – dúdolta magában, és gyönyörködve nézte, ahogy Gravi galaxisai lassan elborítják a mindenséget.

¹ A tavasz tizenhét pillanata (filmzene - Mikael Tariverdijev)Forrás: Freepik