Terkáék rövid vízalatti utazás után érkeznek meg az Idő barlangjába, aminek hátsó része egy modern lakást rejt.1 Miután kikászálódnak a tengeralattjárójukból, kíváncsian néznek körül. Az Idő, akihez jöttek, nincs sehol.
– Érdekes, a legutóbbi két alkalommal itt volt a mólón.
– Biztos valami dolga van, Terka.
Ekkor trappoló zajt hallanak, és hirtelen egy ősember rohan elő hátulról, mire Nyunyó sikítva
Terka ölébe ugrik, és onnan kiabál.
– Jóságos plüssmackó! Mit csináltál az Idővel, te torzonborz őskrapek?
Az ősember megtorpan.
– Sziasztok! Nem ismertek meg? Én vagyok az Idő!
– Jó vicc! Ismerjük az Időt, és nem te vagy!
Terka felnevet.
– Várj, Nyunyó! Az Idő bármilyen alakot fel tud venni.
– Upszi, tényleg!
Az ősember ekkor visszaváltozik a komoly fiúvá, aki legelőször fogadta Terkát és Nyunyót.
– Így jobb?
– Aha, bár az előbbi kinézeted pont a témába vágott.
– Hogyhogy?
– Arra lennénk kíváncsiak, hogy tényleg a majom az ember őse?
– Hmm... nagyon érdekes kérdés!
Az Idő beljebb invitálja a vendégeit, és leülteti őket a tágas nappaliban, míg ő maga eltűnik az egyik ajtó mögött, hogy nemsokára egy tálcával és három pohár limonádéval térjen vissza.
– Egyébként ti mit gondoltok? Szerintetek a majom az ember őse?
1 Lásd a Terka és Nyunyó - A Bánat-tengereken című mese harmadik ágát
