A behemót bosszúsan dobbantott egyet a lábával, mire a nehéz tölgyfa trónus ugrott vagy tíz centit.
– Az lehet, hogy múlt héten sántikáltam, de csak azért, mert tüske ment a talpamba. De az már elmúlt. Amúgy Nyunyó hercegnő minden lovagja olyan hibbant, mint ti? Mert ha igen, akkor nem irigylem szegényt! Na mindegy, én csak azért jöttem, hogy elkérjem a bűvös távirányítót.
– Elkérni? Na persze! El akartad rabolni! – kiáltotta Borbon.
– Dehogy! Nyunyó hercegnőnek már tudtommal nem kell, nekem meg nagy szükségem lenne rá.
– Miért?
– Az allergiám miatt. Hapci!... Ládjátok? Már megint keszdődik!
Azzal a sárkányzsiráf gyorsan egymás után tüsszögött vagy tízet, csak úgy zengett a trónterem, majd újra előkapta a hatalmas zsebkendőjét, és törölgetni kezdte az orrát.
– Ezért kaptam a bűvös távirányítót, hogy csillapítsam a szénanádhámat.
– Kitől?
– A Barnaszakállú Varázslótól.
– Micsoda? – képedtek el a vitézek. – Te ismered a Barnaszakállú Varázslót?
– Naná! Régi jó barátom!
– Nem létezik!