– Először is, nem bömböltem, hanem olyan csendben jöttem, amilyen csendben csak tudtam.
– Aha, akkor így lepted meg szegényeket! Gyanútlanul tettek-vettek a várban, te meg idelopóztál, és mindenkit szép sorban egyenként bekaptál – lovalta bele magát a mackólovag.
A sárkányzsiráf láthatóan kezdett ideges lenni.
– Ha ordítok az a baj, ha csendben jövök, az a baj. Eldönthetnétek végre, hogy mit kellene csinálnom, hogy ne ijedjetek meg tőlem. Amúgy meg, ha valaki még egyszer azt mondja, hogy felfalok valakit, azt tényleg fel fogom falni! Esküszöm!
Misó, aki eddig a háttérben figyelt, megpróbált békülékenyebb hangot megütni.
– Nyugi! Van igazság abban, amit mondasz, de lásd be, nagyon gyanús, hogy az egész vár üres, és csak téged találtunk itt egyedül.
– Lehet, hogy gyanús, de a vár már üres volt, amikor megérkeztem.
– Akkor hogy jöttél be?
A sárkányzsiráf zavartan lesütötte a szemét.
– Izé... Az úgy volt, hogy lefeszítettem a kapurácsot, és benyomtam a kétszárnyú ajtót. Lehet, hogy egy icipicit eltörtem őket...
– Hogy mit csináltál? – horkant fel újfent Borbon.
– Negyed óráig kiabáltam a kapu előtt, hogy jöjjön valaki, és nyissa ki nekem az ajtót, de senki sem jelentkezett. Mit tudtam volna csinálni?