A vitézek kardjukat kivonva, libasorban óvakodtak be a várba. Elől ment Borbon, középen Rongyi, majd Misó zárta a sort. A belső várfalhoz lapulva próbáltak észrevétlenek maradni, nehogy az ismeretlen ellenség, aki minden bizonnyal elfoglalta a várat, észrevegye őket.
– Sehol senki – suttogta Borbon, miközben a kihalt várudvart kémlelte.
Misó éppen válaszolni akart, amikor furcsa hangra lettek figyelmesek. Mintha egy elfojtott robbanás rezgette volna meg a levegőt. Borbon előre mutatott.
– Arról jön! Gyerünk!
A lovagok meggörnyedve osontak be a vár egyik folyosójára, és nesz nélkül surrantak tova. Amikor kezdtek elbizonytalanodni, hogy merre tovább, a furcsa zaj ismét felverte a vár kísérteties csöndjét.
– A trónteremben lesz! – súgta Borbon, és a folyosó végén ásítozó nyitott ajtószárnyakra mutatott.
A vitézek felsorakoztak az ajtó két oldalán, majd egyszerre berohantak. A tompa dörrenés újra felhangzott, a lovagok pedig azonnal hanyatt-homlok visszamenekültek a folyosóra.