– Megengednéd? Az csodálatos lenne! – ragyogott fel a sárkányzsiráf szeme, de csak egy pillanatra, mert busa feje hirtelen lemerevedett, miközben tekintete elsötétült.
A lovagok és a hercegnő megütközve nézték, ahogy a szörnyeteg fogait kivillantva vicsorogni kezd, és fekete füstpamacsokat ereget az orrlikain, miközben karmait a trónterem gránit padlójába vájja. A három vitéz azonnal Nyunyó hercegnő elé ugrott, s Borbon dühösen, ám egyúttal csalódottan kiáltott fel.
– Vigyázat, vitézek! Csapda! Az egész csak megtévesztés volt! Becsapott minket az átkozott!
De zöld fenevad nem támadott, sőt a vicsorgást is abbahagyta, és a füstpamacsok is szétoszlottak a feje körül. A sárkányzsiráf prüszkölt egy nagyot, majd bűnbánóan nézett a többiekre.
– Bocsánatot kérek, hercegnő! De néha vannak ilyen rohamaim, ha gonoszságot érzek.
– Gonoszságot? Itt, a trónteremben?– csodálkozott Nyunyó hercegnő.
– Igen... Mintha az oszlopok mögött ólálkodott volna. Az a baj, ha így érzek, akkor rettegni kezdek. Ha pedig rettegek, akkor úgy vicsorgok, és eregetem a füstöt, mint az előbb.
– És felszántod a kőpadlót – mutatott Rongyi lovag a földre.
– Ja, és az. Bocsánat... – hajtotta le a fejét a behemót.