Ez a mese kapcsolódik a Vissza az Ismeretlenből című történethez.

Kattints a hanglinkekre, és adj hangokat a mesédhez!
Megértettem, ne mutasd többet

18 oldal, 22 perc, 0 olvasás
Kalandos

Nyunyó hercegnő palotája rosszalló pillantásokkal méregette a lemenő nap fényében vörösen csillogó üvegrakétát, ami fülsiketítő dübörgéssel landolt éppen mellette, felriasztva azt a tucat gerlét, akik balszerencséjükre a tornyok egyikén tervezték eltölteni az éjszakát. A megzavart madarak ugyan nem, de a kastély hamarosan megnyugodhatott, mert az elcsendesedett szerkezet lépcsőjén a hercegnő három ismerős lovagja tűnt fel, akik hümmögve figyelték a karcsú kőtornyokat.
– Valami baj van, komák! – csóválta meg fejét Rongyi lovag. – A mellvéden álló őrszem ilyenkor már régen meg szokta fújni a trombitáját, hogy tudassa mindenkivel, de legfőképp Nyunyó hercegnővel, hogy visszatértünk.
– Igazad lehet, komám! Lehet, hogy az a nyavalyás Feketeszív mégis megelőzött minket, és valami gonoszságot csinált? – sötétedett el Borbon lovag tekintete.
– Nyugi, vitézek! – próbálta csillapítani az indulatokat Misó, de amikor közelebb értek, neki is elkerekedett a szeme.
A vár soktonnás vasrácsa úgy volt a kapu mellé hajítva, mintha valami megunt játékszer, a nehéz tölgyfa ajtók pedig szárnyaszegetten lógtak a zsanérokon. Rongyi Misóra nézett.
– Most már izgulhatunk, komám?