– Ne haragudj, nem volt szándékos – mondod, azzal gyorsan visszaadod a lassan összeálló kőszerzetnek a kődarabot, amit az odailleszt a vállához.
– Na, csak jobb így! – csikorogja, majd rátok néz apró fehér kavicsszemeivel. – Mit bámultok? Nem láttatok még kőmanót?
– Ami azt illeti, nem!
– Hát, mindent el kell kezdeni valamikor, ugye?... Egyébként mi járatban vagytok errefelé?
– A minimatrónákat keressük.
– Azokat a csörömpölő, idegesítő leányzókat? Nincs negyedórája órája, hogy elmentek előttem. Tudom, mert mindig a legszebb álmomból riasztanak fel. Ha követitek a vízcsöppeket, amit az egyikük lyukas kulacsa hagyott, eljuttok a házukhoz.
Megköszönitek az értékes útmutatást, és azonnal a minimatrónák nyomába eredtek.