Szerencsére nem kell sokat gyalogolnotok, mert az alagút egy hatalmas barlangba torkollik, aminek oldalában kis házikó lapul a sziklafalhoz. Ablakából hívogató, meleg lámpafény ömlik a sivár kőpadlóra. Megkönnyebbülve odasiettek, bekopogsz, és tétovázás nélkül benyitsz az ajtón.
– Nésszétek! Tehka és Nyunyó!... Hapci! – kiált fel valaki, amiből tudod, hogy Tüsszencs még mindig taknyos. Ki fog egyáltalán gyógyulni ebből az állandó tüsszögésből?
Miután vidáman üdvözlitek a többieket, Majrést, Zizit, Okostojást, Mókást, Kómást, egyből Morcoshoz, a rangidős, 108 éves minimatrónához fordulsz.
– A segítségeteket szeretnénk kérni! A barátunkat elrabolták!
A kis bányásztörpe-csapat egy emberként... azaz minimatrónaként hördül fel, majd hitetlenkedve, egymás szavába vágva kezd csivitelni. Morcos, megszolgálván a nevet, amit anyukája adott néki, elbődül.
– Csendet!... Hogy történt, Terka?