– Ezt honnan tudod?
– Látni ugyan nem láttam őket, mert szunyókáltam, de azt tudom, hogy az egyiknek lyukas a kulacsa.
– Aha... És?
– Nézz magad elé!
Lenézel, és egy vizes foltot pillantasz meg a kőpadlón. Nyunyó felélénkül.
– Ha régen jártak volna erre, akkor a víz már teljesen felszáradt volna.
– Igazad van, Nyunyó. Így nem kell mást csinálnunk, csak követni a nyomokat!
Megköszönitek a kőmanó segítségét, és elindultok a vízcsöppek nyomában. Ahogy visszatekintesz, még látod, hogy a manó csendesen megsimogatja csupasz fejét, miközben biztosan rég elvesztett sapkájára gondol, majd váratlanul rendezetlen kőkupaccá omlik széjjel.