Minden baba a jelzett irányba kapta a fejét, és izgatottan figyelte a narancssárga ruhába öltözött alakot, aki a kémény keskeny vaslétráján mászott felfelé, nagyjából a közepéig, ahol egy hosszúkás hengert vett elő a hátizsákjából. Kicsit babrált vele, minek utána egy hatalmas, függőleges felirat gördült le a magasból, eltakarva a kémény egyharmadát.
PUSZTULJ, BABAVÖLGY! – ordította a felirat csupa nagy betűvel, mire a tömeg méltatlankodva felhördül.
– Tökfej ezredes! – kiáltotta a fehér köpenyes plüssoroszlán.
– Jóságos ebihal, ennek már soha nem lesz vége? – fogta a fejét sápítozva egy szemüveges műanyag béka a könyvelésről.
– Valamit tenni kellene, hogy békén hagyjon minket! – csattant fel egy gumicsizmás, egyébként igen jól fésült fiú baba, akit a sziruposztályról zavart az utcára a tűzriadó.
És így tovább...
Miközben a hangzavar egyre csak nőtt, a narancssárga alak gyorsan lemászott, és eltűnt a kémény mögött.
Citrom csalódottnak tűnt.
– Csak ennyi? Fellógatott egy feliratot?
– Mit vártál? Hogy felrobbantsa az épületet? – dohogott Porcelina.
De Zsiri szintén a sárga plüssnyuszival értett egyet.
– Igaza van Citromnak! Máskor durvábbakat szokott csinálni.
– Biztos öregszik – rántotta meg a vállát Barbi baba.
Szupernyunyó nem szólt semmi, de legbelül érezte, hogy ennyivel nem ússzák meg. Valami még készül, súgta a hatodik érzéke, csak sajnos fogalma sem volt, hogy mi.