– Még mit nem! – kiáltott fel a mackóvitéz. – Add vissza Rongyit a sárkánygyerekekkel együtt, és akkor talán megkíméljük az életedet.
A leány egy ideig fejét félrebillentve figyelte a heveskedő mackót, majd kitört belőle a nevetés. De úgy, olyan jóízűen kacagott, hogy kénytelen volt a folyosó oldalának támaszkodni. Ott törölgette a szemecskéit, amikor Borbon újra rámordult.
– Mi ilyen nevetséges?
– Te, barátom! Még megközelíteni se tudnál úgy, hogy ne tegyelek közben harcképtelenné.
– Hiszem, ha látom! – harciaskodott a mackó, és a lány felé ugrott. Félúton járhatott, amikor sistergő hang hallatszott, és vakító kék villám csapott Borbonba. A mackóvitéz csodálkozó arccal előbb térdre csuklott, majd lassan eldőlt, mint egy zsák. Misó odaugrott hozzá, és megpróbálta talpra állítani, miközben rosszallóan nézett a leányra.
– Erre nincs semmi szükség!
– Ő támadott, láttad! – mondta dacosan a leány, és meglóbálta a kezében füstölgő csövet.
– Rendben! – emelte fel mindkét kezét Misó, amitől a falnak támasztott Borbon újra lecsúszott a földre. – Tárgyalni szeretnénk!