– Naná! – kiáltott fel Misó lovag, aki határozottan megkönnyebbült, hogy nem a sárkányrablóval beszélget, mert az az igazság, hogy szimpatikus volt neki a kis hölgy. – Gondolom te vagy az, aki a sárkánygyerekekről gondoskodik.
– Úgy, valahogy... – bólintott a leány.
– És van kulcsod az ajtókhoz?
– Persze.
– Akkor gyorsan nyisd ki őket! Tíz perc, és mindnyájan az üvegrakétánál lehetünk.
De a lány ahelyett, hogy előrántotta volna a kulcsait, bűnbánóan Misóra nézett.
– Sajnálom, de ha egyszer már sikerült idehoznom a őket, akkor nem fogom csak úgy elengedni szegényeket. Pedig szeretném, de nem tehetem! Remélem megérted...
Miközben Misó lovag teljesen összetörve, Borbon pedig a "tudtam-hogy-te-vagy-a-gyerekrabló-te-gonosz-boszorka" nézésével bámult a lányra, az csendesen folytatta.
– Tudjátok, először ott akartam hagyni a barátotokat a szökőkút mellett, de aztán győzött a kíváncsiságom. Gondoltam, így legalább házhoz jönnek az Üveghegy túloldaláról érkező idegenek.
Borbon mérgesen felhorkant.
– Ennek azért ne örülj!
– Miért ne? A repülő kastélyotok roppant lenyűgöző szerkezet. Megnézhetem?