Misó és Borbon azonnal felegyenesedett, és hátukat rutinosan egymáséhoz vetve várta a támadást, de az nem jött. Sőt, kis idő múlva újra világos lett, mire a mackóvitéz dühösen felkiáltott.
– Mutasd magad, gazember! Nem szégyelled magad, védtelen sárkánygyerekeket elrabolni? Mutasd magad, hadd küzdjek meg veled! Ígérem, gyors halálod lesz!
Talán a fenyegető felszólítás hatására, vagy nem, de a folyosó végén kinyílt egy ajtó, ami mögül egy fiatal, szemüveges leány sétált a meghökkent Misóék elé.
– Ej, ej, milyen lovagok élnek az Üveghegyen túl, hogy képesek halállal fenyegetni egy védtelen hölgyet? – nézett a hívatlan látogatókra a hajadon.
Misó udvariasan meghajolt.
– Üdvözlünk, titokzatos kastélynak még titokzatosabb lakója! Természetesen a fenyegetés nem néked szólt!
De Borbont nem vette le lábáról az idegen leány.
– El ne olvadj már, Misó komám! – háborgott a felbőszült mackóvitéz. – Ez a fehérnép sárkánygyerekeket rabol, már elfelejtetted?
– Ki van zárva, Borbon komám! Ez a kisasszony nem lehet sárkányrabló! – tiltakozott a robotvitéz, és reménykedve a leányhoz fordult. – Ugye, nem te vagy a gyerekrabló?... Biztos téged is fogva tartanak!... Segíts nekünk, és téged is kiszabadítunk!
A leányzó, aki a kezében egy rövid, aranyszínű csövet hintáztatott, halkan felsikoltott.
– Tényleg ki tudnátok szabadítani?