Jó néhány percnyi megerőltető kaptatás után Borbon lihegve támaszkodott a falhoz.
– Meddig kell még másznunk, Misó komám?
– Számításaim szerint mostanában kell elérnünk a vár pincéit – válaszolta az ezüstszínű robot, aki egykedvűen, erőlködés nélkül követte a mackóvitézt.
– Hmm... Jók a számításaid, komám – sóhajtott megkönnyebbülve Borbon, és a tíz lépcsőfoknyira fölöttük komorló fémajtóra mutatott. Nyögve fellépkedett hozzá, és lenyomta a kilincsét. – Kár, hogy zárva van.
– Nem probléma – mondta Misó, és Borbont félretolva az egyik ujját a kulcslyukhoz illesztette. Rövid kaparászás és zárcsikorgás hallatszott, majd az ajtó váratlanul résnyire kinyílt.
– Nem mondtad, hogy ilyet is tudsz – ámult el Borbon.
– Nem kérdezted – rántotta meg a vállát az ezüstszínű robot, és halk nyikorgás kíséretében óvatosan kihajtotta az ajtót.