Misóék teljesen összezavarodva, tanácstalanul nézték a zokogó vendéglátójukat. Amikor az végre egy kicsit lenyugodott, a robotvitéz újra próbálkozott.
– Azt elárulod, hogy miért tartod fogva a sárkánygyerekeket?
– Bisztosz fej akajja őket ájdoszni! – ugrott fel Borbon.
– Micsoda? Nem vagyok őrült! Csak csúnya...
– Rendben, de akkor mire kellenek a sárkánygyerekek?
– Nem ők kellenek, hanem a könnyeik.
– A szájkánok könnei? Miéjt?
– Mert egy éjszaka álmomban megjelent egy rettentő csúnya boszorkány, aki azt állította, hogy tud valamit, amitől szép lehetek.
– Mi lenne az?
– A sárkánykönny-fürdő!
Misó fejcsóválva nézett a leányra.
– Tehát azért vannak itt a sárkánygyerekek, hogy a könnyeiket összegyűjtsd.
– Ahogy mondod. És mivel esténként sírnak a szüleik után, nemsokára összegyűlik egy kádnyi, amiben meg tudok fürdeni.
– Na pejsze... Ész a janda boszojkánt nem kéjdeszted, hod ő miéjt nem füjdik meg a szájkánok könneiben?
– A boszorkányok mind csúnyák! Lehet, hogy rájuk nem hat.
– De jád igen! Jószágosz pjüsszmaszkó, te hiszej ebben?
– Én mindenben hiszek, ami szebbé varázsolhat!