– Ez meg mi a frászkarika? – néztek össze ijedten a lovagok.
– Nem tudom, de nem először történik! – sikkantott fel Csunyimunyi, de miután a rengés pár másodperc után elenyészett, megkönnyebbülten felsóhajtott. – Körülbelül egy éve kezdődött, azóta hetente, havonta ismétlődik, mikor hogy. Már kezdem megszokni... Na szóval, hol is tartottunk, vitézek?
– A bűvös elemnél – lépett elő Rongyi lovag. – Már megbocsáss, felség, de egyáltalán mire jó ez a furcsa holmi?
– Elmondod nekik? – fordult Csunyimunyi Mufurchoz, miközben a szemében különös fény csillant.
– Persze! Ez egy áramforrás. Ezért kérdeztem, hogy Tivadarba szánod-e, mert nyilvánvaló, hogy az is árammal működik.
– Nyilvánvaló... – bólogattak a vitézek, bár elég kevés meggyőződéssel.
A királykisasszony elismerően nézett Mufurcra.
– Úgy van. Tudjátok, egy nagyon régi könyvben olvastam egy bűvös távirányítóról, vagy miről, és a hozzá tartozó három bűvös elemről, amik korlátlan hatalmat biztosítanak a gazdájuknak. Ez utóbbi rész, mint általában, nyilvánvalóan túlzás, csupán a szokásos mágikus hókuszpókusz miatt írták bele a könyvbe, viszont lehetségesnek tartottam, hogy a bűvös elemek egyfajta nagyon erős áramforrások lehetnek, amire nekem most égetően nagy szükségem lenne.
– Mihez, felség?
– Az titok!
– Kár... – szontyolodtak el a lovagok.
– De nektek elmondom!
– Tényleg?
– Dehogy!
– Kár... – szontyolodtak el a vitézek újfent, de Csunyimunyi tettre készen összedörzsölte két apró tenyerét.
– Nem elmondom, hanem megmutatom!