A trónteremben lévő társaság egy emberként hördült fel (kivéve talán Hiphopp mestert, aki éppen ásított egy nagyot), és kétkedve nézett a félénken ácsorgó fiúra. Szingli lovag felháborodottan kiáltott oda neki.
– Hazudsz, fiú! Nemes, szavahihető lovagok meséltek rémtörténeteket a csőszgörények erőszakosságáról! Majd pont neked fognak segíteni!
A fiú nem válaszolt, de elvörösödött képén látszott, hogy a sírás szélén egyensúlyoz. A királykisasszony mérgesen fordult hangoskodó vendége felé.
– Türelem, lovag, kinek nevét nem tudjuk...
– Szin... – kezdte volna a királyfi, de Csunyimunyi belé fojtotta a szót.
– És nem is akarjuk tudni! Mindjárt kiderül, hogy igazat szól-e a fiú.
Azzal Csunyimunyi bekapcsolta Tivadart, és újra a legényhez fordult.
– Honnan hoztad ezt az aranyos hengert, fiú?
– Az Üveghegy egyik tárnájából.
Mindenki a masinára bámult, biztosra véve, hogy az felvisít, de ez alkalommal néma maradt. A királykisasszony elégedetten folytatta.
– Jó! Ki mutatta meg neked, hogy hol leled ezt a holmit?
– Egy csőszgörény.
Még mindig csend.
– Hmm... Honnan tudod, hogy ez a bűvös elem?
– Tetszik tudni,... a csőszgörény mondta.