Pár óra múlva, már jócskán túl a reggeli idején, az üvegrakéta dübörögve ereszkedett le Csunyimunyi királykisasszony várának udvarára, fedélzetén a három lovaggal, valamint Szingli királyfival és a legényével, Mufurccal. A kis csapatot nyomban a trónterembe kísérték, ahol a kastély úrnője ridegen, majdhogynem ellenségesen nézett rájuk.
– Nem ebben állapodtunk meg, vitézek!
– Közbejött valami, felség – védekezett Misó lovag.
– Mindig közbejön valami... – dobolt hosszú ujjacskáival a királylány a trónszék karfáján, majd felcsattant. – Hol van?
– Micsoda, felség?
– A csodaszer, ami végre megszépít!
– Mi nem csodaszerrel fogunk megszépíteni, felség.
A meglepődött királykisasszony pár pillanatig némán tátogott, majd elvörösödve felugrott, és hadonászva kiabálni kezdett.
– Tudtam!... Tudtam, hogy csak az időt akarjátok húzni! Ki tudja, hogy azóta milyen hadsereg közeledik a kastélyom felé, hogy kiszabadítsa a sárkánygyerekeket!
– Nem közeledik hadsereg, felség! – válaszolta Misó nyugodtan.
– Esküdj meg!
– Lovagi becsületszavamra esküszöm!
Ezt hallva Csunyimunyi királykisasszony némileg megnyugodva visszaereszkedett a helyére, ahol remegő kézzel megigazította rakoncátlankodó hajfürtjeit, majd fontoskodó hangon megszólalt.
– Rendben, vitézek, de akkor kicsit várnotok kell, mert éppen fontos államügyek közepiben vagyunk – mondta, azzal a trón mellett álló, díszes selyemruhába öltözött, deresedő halántékú férfiúhoz fordult. – Kezdhetjük, Hiphopp mester!