Így történt, hogy hála Szingli királyfi meggyőző érvelésének és a sárkányvári sárkányvarrónők boszorkányos ügyességének, aznap késő éjjel Rongyi vitéz egy háromfejű gyereksárkány-jelmezben grasszált fel s alá a kihalt sárkányvári főtéren, miközben Misó Borbonnal, Szingli pedig Mufurccal lesték minden lépését a tér két sarkából.
A baj csupán az volt, hogy a sárkányjelmez igen nehéz és meleg volt, így a megfigyelt álsárkánygyerek egy idő után kénytelen volt leereszkedni egy díszes szökőkút kávájára, és ott ücsörögni, ahol néha bizony meg-megbillent ültében, mert nagyon elálmosodott. A megfigyelők már attól féltek, hogy az álsárkánygyerek a végén még belefordul a szökőkút vizébe, és rohanhatnak kihúzni, amikor az egyik toronyban megkondult egy öblös hangú harang, jelezve az éjfél eljövetelét. Ám ez alkalommal az éjféli harangszóhoz valami furcsa hang is társult.
A megfigyelők és a csali egyszerre kapták fel a fejüket (ez utóbbi mind a hármat), mert a térre lassan közeledő, halkan nyikorgó zaj szivárgott be, ráhozva a frászt az addig meglehetősen nyugodt, félig már alvó álsárkánygyerekre.