Rongyi megrángatja a ruhádat.
– Kérdezd meg tőle, hogy hogyan jutunk el a Mikuláshoz!
Nyitnád a szád, de nincs rá szükség, mert a szaloncukor-ember így is érti. Felemeli a mutatóujját, ami történetesen egy csillogó sárga papírba csomagolt marcipános szaloncukor, majd hevesen magára kezd mutogatni.
Rongyi kétkedve megcsóválja a fejét.
– Ne haragudj, öregem, de kizárt, hogy te vagy a Mikulás!
A behemót erre hevesen megrázza a fejét, és karjával vízszintes hullámzó mozdulatokat tesz, mire ti olyan tanácstalanul néztek, mint nagymamád egy Facebook értesítésre. A lény ezt látva legyint egyet, összeomlik, és pillanatok alatt lebegő szaloncukor-szőnyeggé alakul. Rongyi nevetve felkiált.
– Jaaa, hogy elviszel minket a Mikuláshoz! Köszi!
Azzal mindketten felugrotok a puha, süppedős szőnyegre, ami azonnal nekilódul.