Továbbindultok, majd kis idő múlva a folyosóval együtt ti is jobbra fordultok. A kanyar után egy ajtó állja utatokat, amin nagy zöld gomb világít. Rongyi már éppen megnyomná, de te fürgén elkapod a kezét.
– Ne olyan gyorsan! Nézd, mi lehet az a csokimikulás alakú üreg a gomb alatt?
Ezen mindketten elgondolkoztok egy kicsit, majd vidáman felkiáltasz.
– Mert oda való a csokimikulás! Milyen szerencse, hogy megtartottuk! Vedd elő gyorsan, Rongyi!
De az alvókád valamiért vonakodik.
– Szerintem nem fog beleférni. Kár próbálgatni.
Méregeted egy picit a rést, majd gyanakodva nézel a kis kísérődre.
– Rongyi, ugye még megvan az a csokoládémikulás?
Rongyi először nem válaszol, hanem hümmögve keresgél a hátizsákjában, majd végül kifakad.
– Jól van, na, megettem. Nem tudtam megállni! De az vesse rám az első követ, vagy éppen csokimikulást, aki nem így tett volna a helyemben!