Nyunyó nagy nehezen meggyőzi Terkát, hogy menjenek be az épületbe, ahová a többi hang menekült.
Odabent már nagy a zsúfoltság, de a tömeg láthatóan nem aggódik. Van aki szunyókál, mások vidáman trécselnek, nevetgélnek. Csak akkor csendesednek el, amikor a tapsvihar eszeveszetten dobolni kezd a tetőn. A tapasztaltabbak aggodalmasan sutyorognak egymás között.
– Bizony mondom, ez már tapsorkán!
Terka az ablakon át látja, ahogy a fergeteg faágakat és napernyőket görget az utcán.
– Szerencse, hogy nem maradtunk kint, Nyunyó!