Feketeszív izzadtan, lihegve ült fel az ágyában, és a földre levert, apró cserepekre tört kristálypohár maradványaira meresztette a szemét.
– Csak álom volt, a korhadt varázspálcáját neki!
Nehézkesen kikászálódott az ágyból, és a veszélyesen meredező szilánkokat megkerülve lassan kibotorkált a fürdőszobába. Megállt a mosdólavór előtt, és zavaros szemekkel bámult a fölötte lógó párás tükörbe, amiben szinte saját arcát sem látta. Idegesen felemelte a kezét, hogy tenyerével húzzon egy tiszta csíkot az üvegre,... de rövid hezitálás után inkább leengedte a karját, és visszaballagott az ágyához. Ott elgondolkozva leült, majd magába roskadva töprengett több mint egy óráig, miközben a fejében egymást kergették az elkeseredettnél elkeseredettebb gondolatok. Amikor váratlanul megszólalt, csak ennyit mondott.
– Feketeszívnek igaza van! Meg kell szereznem Aiát!