Másnap reggel Feketeszív kihallgatásra jelentkezett az uralkodónál, ahol beszámolt neki a bűvös távirányítóról, és kérte, hogy azonnal küldje őt az Üveghegyhez, hogy első lépésként felkutathassa a csodás holmihoz tartozó bűvös elemeket. Ahogy várni lehetett, nem volt szükség hosszas győzködésre, mivel az uralkodó, megrészegülve a korlátlan hatalom lehetőségétől, szinte mindenbe beleegyezett. Így történt, hogy Feketeszív még a délelőtt folyamán felmálházta a lovát, és elindult az Üveghegyhez.
Vagy legalábbis úgy tett, mint aki az Üveghegy felé indul, majd amikor a kastély eltűnt a láthatárról, és az őt kémlelő szemek már nem láthatták, egy éles fordulattal a tündérek kastélya felé vette az irányt. Hogy miért? Mert volt arrafelé egy kis dolga. El kellett érnie, hogy elhalasszák az esküvőt, amíg visszatér a távirányítóval.
A tündérkastély kapujában szerencséje volt, mert megint az az öreg tündérbaka volt szolgálatban, aki legutóbb is beengedte.
– Ezúttal mi járatban? – érdeklődött az őr, szürke füstpamacsokat eregetve a pipájából.
– Ajándékot hoztam a királynőnek. Hallottam a közelgő esküvőről, gondoltam tiszteletemet teszem nála, ha már errefelé jártam.
– Rendben, mehetsz.