Előző rész: Feketeszív, a varázsló 1.rész

Kattints a hanglinkekre, és adj hangokat a mesédhez!
Megértettem, ne mutasd többet

18 oldal, 18 perc, 49 olvasás

Feketeszív kóválygó fejjel ébredt. Nehézkesen kikászálódott az ágyból, és lassan kibotorkált a fürdőszobába. Megállt a mosdólavór előtt, és zavaros szemekkel bámult a fölötte lógó párás tükörbe, amiben szinte saját arcát sem látta. Idegesen felemelte a kezét, és a tenyerével – csikorgó hangot hallatva – húzott egy tiszta csíkot az üvegre, majd rémülten hátraugrott. A tükörből Igézikusz professzor bámult rá átható kék szemeivel.
– Mi újság, Bársonyfi kolléga? Hogy ment a leánykérés?
Feketeszív levegő után kapkodva tiltakozott.
– Nem vagyok Bársonyfi! Feketeszív vagyok!
Az agg tanár beleegyezően bólintott.
– Persze, tudjuk. És mindketten látjuk, mire mentél vele. Első számú bűbájos vagy egy lelketlen uralkodónál, aki inkább rombol, mint épít, emellett reménytelenül szerelmes vagy Aiába, a tündérkirálynőbe, akinek szerelmét Feketeszívként soha nem fogod elnyerni.
– Honnan tudod ezt, vénember? Bármikor visszaváltozhatok Bársonyfivá, és meghódíthatom Aiát.
Igézikusz keserűen felnevetett.
– Csak hiszed, fiam! Ha valaki elég régen követ egy utat, akkor arról már nagyon nehéz visszafordulni. Bármennyire is hiszi az illető, hogy meg tudná tenni. Persze nem lehetetlen, de a legtöbben inkább feladják. Te pedig már olyan régen járod Feketeszív útját, hogy tényleg Feketeszív lettél.