Keserves napokba, vagy talán hetekbe került a zombitündérnek, hogy otthona közelébe érjen. Sebláz gyötörte, éhezett, ráadásul a kulacsa is üres volt, így nem csoda, hogy nagyon megörült, amikor egy régi kút akadt az útjába.
Leszállt a lováról, és nehézkesen áthajolt a káván, hogy megkémlelje, van-e egyáltalán víz a mélyben, amikor hirtelen valami megrántotta a nyakát. A zombitündér kétségbeesetten belekapaszkodott a mohás kávába, de a láthatatlan erő nem engedte, sőt egyre nagyobb erővel húzta lefelé.
– A lélekkő! Feketeszív be akar rántani a kútba! – villant át a teremtmény agyán.
Kegyetlen huzavona kezdődött, aminek kimenetele nem volt kétséges. A legyengült zombitündér is érezte ezt, így mielőtt a drágakőbe zárt varázsló sikerrel járhatott volna, utolsó erejével letépte a nyakából a bőrzacskót, és az éjfekete kővel együtt a mélybe hajította.