A torz alak undorodva nézett a gúnyosan, köhögve nevető varázslóra, és újra felemelte a kezeit.
– Rendben, ahogy ígértem kíméletes halálod lesz – mondta csendesen, de Feketeszív ettől csak még hangosabban kezdett nevetni, majd mielőtt a másik belekezdhetett volna, felkiáltott.
– Arra nem lesz szükség! Ég veled!
A zombitündér abban a pillanatban megérezte, hogy baj van. Próbálta erősebben megragadni a varázslót, de akkor már látta, hogy hiába. Feketeszív nagy nehezen inteni tudott az egyik ujjával, mire a kandalló mellől a nyárs, amin a varázsló a vacsoráját szokta sütögetni, felemelkedett, és mint egy nyílvessző vágódott a zombitündér vállába. A megsebzett látogató térdre esett, amitől a Feketeszívet tartó béklyó egy pillanatra meglazult. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy a varázsló el tudjon kántálni egy pár szavas varázsigét, amitől a bőre fényleni, majd izzani kezdett, végül Feketeszív egy vakító villanással eltűnt. Csak megpörkölődött ruhája landolt lomha puffanással a földön, kesernyés, égett szaggal töltve meg a kunyhó levegőjét.