A zombitündér letörölte az arcáról a könnyeket, majd határozott hangon így szólt.
– Vegyem ezt úgy, hogy nem árulod el, hogy mi oldja fel az átkot?
– Úgy veszed, öreg, ahogy akarod. Élve innen úgysem mész sehová.
– Hmm... Érdekes. Én is pont ezt akartam mondani.
Azzal a zombitündér az egyik kezét fel, míg a másikat lefelé rántotta, mire Feketeszív fájdalmasan felüvöltött, miközben lábujjhegyre emelkedett, a haja pedig úgy állt felfelé, mintha valaki belemarkolt volna, és húzná a plafon felé. A zombitündér arcán nyoma sem volt már a fájdalomnak, felváltotta azt a fékezhetetlen gyűlölet. Izzó szemeit a fájdalmasan vonagló varázslóra meresztette.
– Komolyan azt hitted, hogy nem kutatjuk ki minden gyenge pontodat, mielőtt megkörnyékezünk? Természetesen sejtettük, hogy érezni fogod a behálózó bűbájt, bármennyire is rejtve csináljuk. De abban reménykedtünk, hogy vagy annyira elbizakodott és felületes, hogy engem nem fogsz átvizsgálni, mert a többiek elvonják a figyelmedet. És igazunk lett – azzal a zombitündér rántott egyet a két kezén, mire a Feketeszív újra felordított a testét átjáró kíntól.