A tündérek uralkodója csendesen mosolyogva várt Feketeszív válaszára, azonban a varázsló hosszú másodpercekig nem szólalt meg. Igazából nem tudott megszólalni. Csak állt ott, mint akit megigéztek, és a várakozó szépséget bámulta tátott szájjal.
– Nos, – szólalt meg a királynő újra, miután a csend kezdett kínossá válni – mi a véleményed, idegen? Vagyok olyan szép, mint a festményen?
Feketeszív nagy nehezen elszakította a szemét a királynőről, és a földet bámulva suttogott.
– Nem – mondta, de mielőtt kitörhetett volna a botrány, a varázsló felegyenesedett, és folytatta. – Sokkal szebb vagy királynő! Az a kép csupán gyenge próbálkozás, hogy visszaadja szépséged varázsát. Ezennel megkérlek, hogy legyél királyom, Rombolusz király felesége.
A tróntermet betöltő zsivaj miatt a királynőnek várni kellett a válasszal, de miután mindenki elcsendesedett, a szavai hidegen, elutasítóan csengtek.
– Ismerem királyodat, varázsló, és bizton mondhatom, nem leszek a felesége. Nem tudnék szerelmes lenni olyasvalakibe, mint a ő.
– És olyasvalakibe, mint én? – kérdezte Feketeszív, és még ő maga is meglepődött a saját merészségén.