Másnap Feketeszív korán kelt, és belevetette magát a vásári forgatagba, ami a palota udvarán nyüzsgött, és kínált mindent, ami szem-szájnak ingere. Volt ott pecsenyesütő, cukorkaárus, gyümölcsöspult, valamint árultak ruhaneműket, csecsebecséket, ékszereket csakúgy, mint eredeti, kesztyűfa ágából készült varázspálcákat, vagy éppen színes zoknivirágokat hatalmas csokrokban.
Amikor délben elindult a karneváli körmenet, Feketeszív is álarcot öltött, és úgy ballagott a boldogan ugrándozó tündérek nyomában, be egészen a palota tróntermébe, ahol órákon át unottan hallgatta a különböző országokból és városokból érkezett követek mézesmázos szavait, és nézte, ahogy átadják a királynőnek szánt ajándékaikat, amik Feketeszív számára meglepően egyszerű dolgok voltak. Egy csokor virág innen, egy kosár gyümölcs onnan, egy készlet díszes fatányér amonnan.
Amikor úgy látta, hogy elfogytak a vendégek, Feketeszív előlépett, határozott léptekkel az arcát gyönyörű piros álarccal elfedő királynő és kísérete elé sétált, majd fekete köpenyét megsuhogtatva némán meghajolt. A királynő kíváncsian nézett rá.
– Á, egy ismeretlen vendég! Legyél üdvözölve hajlékunkban.