Mit tudott tenni Feketeszív, a parancs az parancs, így hát ellovagolt a Tündérerdő mélyén megbújó várhoz, arra számítván, hogy onnan úgyis elzavarják, és ha így lesz, akkor pár nap múlva jöhet haza.
De a királynak szerencséjére, Feketeszívnek pedig balszerencséjére a tündérpalotában éppen akkor tartották a tavaszi megújulást ünneplő karnevált, így a csalódott varázsló a többi vendég között simán bejutott a várba. A kapuőrök egy kis ideig vizsgálgatták a papírjait, majd az egyikük, egy öreg tündérbaka, miután komótosan pipára gyújtott, legyintve megszólalt.
– Hadd menjen, hisz mifélénk ő, nem látjátok?
Odabent Feketeszív gyorsan szállást keresett magának, és nekilátott kitervelni, hogy hogyan juthatna mihamarabb a királynő közelébe. Mint megtudta, másnap lesz a karneváli álarcos körmenet, ami a palota tróntermében végződik. A szokás szerint a vendégek ekkor adták át a királynőnek szánt ajándékaikat.
– Remek, – morfondírozott Feketeszív – akkor holnap kilesem, mennyire élethű az a festmény. Remélem semennyire, és mehetek haza.