Tökfejke és Zsiri hamarosan elérték a sportcsarnok hátsó bejáratát, ahol lesunyt fejjel gyorsan körülnéztek, majd besurrantak a résnyire nyitva hagyott ajtón.
Szupernyunyó az utolsó pillanatban behúzódott egy kapualjba, így elkerülte, hogy észrevegyék, majd ő is az ajtóhoz lopakodott, és óvatosan belesett. Az előtte húzódó, a küzdőtérre vezető rövid folyosó túlsó végét újabb ajtó zárta le, ahonnan mély hangú nevetés szivárgott kifelé.
– Böhömaci! – csóválta meg a fejét Szupernyunyó, majd a belső ajtóhoz lopakodott, és mivel nem szokta túlgondolni a dolgokat, egyszerűen belökte azt.
Odabent, valószínűleg Porcelina spórolásának hála, csak pár lámpa égett, amik éppen annyi fényt szórtak a sportcsarnok pályájára, hogy kísérteties fénybe vonják az ott álló három alakot, Zsirit, Tökfejkét, és a föléjük magasodó Böhömacit. Az óriás gumimaci szeme zöldes fényben villódzott, miközben öblösen felnevetett, majd lassan dörmögni kezdett.
– Babavölgyet akkor is elpusztítom, ha addig élek is!
Szupernyunyó megpróbált a falhoz lapulni, de balszerencséjére ekkor panaszosan megnyikordult a mögötte himbálózó lengőajtó. A hatalmas gumimaci megmerevedett, lassan odafordította a fejét a hívatlan vendégre, és pislogott egyet. A két lavórméretű szem erre felvillant, és mint két hatalmas reflektor, elvakították az elképedt lila hajú babát.