Porcelina, mint sebhelyes kísértet-kalózkapitány, elégedetten nézett szét a főteret dugig megtöltő jelmezes babákon. A halloweeni parti eddig kifejezetten jól alakult, pedig a fő attrakció, a jelmezverseny még hátra volt.
Porcelina hátra tett kézzel lassan elbicegett (hja, kérem, a faláb az faláb!) a csokibanknak becézett felcicomázott fabódéhoz, ahol a babák az aznap összegyűjtött édességeket tartalmazó kosarukat vagy kis zsákjukat adhatták le megőrzésre, amíg a buli tartott.
– Minden rendben, Pincur?
– Persze, főnök! Ugyan kicsit szűken vagyok idebenn, mert annyi kosárkát kell tárolnom, hogy még, de majd megoldom.
– Remek! Nem láttad Szupernyunyót?
– Ma még nem... Igenis, hölgyem! Egy rózsaszín zsákocska!
Ez utóbbi mondat már nem Porcelinának, hanem annak a hosszú hajú, karcsú babának szólt, aki boszorkányjelmezben egy óriási, rózsaszín zsákot cipelt nyögve a bódéhoz.
– Huh, lehet, hogy... kicsit megtömtem. Jó nehéz lett – törölte meg a homlokát Barbi baba.
– Jóságos plüssmackó, ez egy évre elég édesség, Barbi! – hüledezett Pincur.
– Ugyan, egy hét múlva nem lesz belőle semmi – legyintett a másik flegmán, majd átvette a kerek rézbilétát, és belevetette magát a forgatagba.