Szupernyunyó egy darabig a messzeségbe olvadó helikopter után bámult, majd a tömegen átvágva Porcelinához sietett.
– Láttad? – bökte meg a marconaképű babát, aki álmodozva, maga előtt összekulcsolt kézzel ácsorgott.
– Mit?... Ja!... Naná, hogy láttam!
– És mi a véleményed?
– Az, hogy még úgy is nagyon cuki.
Szupernyunyó meghökkent.
– Miről beszélsz?
– Amiről te. Keménykalapos Kenről. Kicsit félrecsúszott a kalapja abban a nagy kavarodásban, de még az is jól állt neki.
– Jóságos plüssmackó! Én Tökfej zuhanásáról beszélek!
– Ja, hogy az! Most mondd meg, mekkora mázlija volt a gazembernek.
– Ez nem mázli volt, Porcelina! Simán a trambulin mellé zuhant volna, de valami taszított egyet rajta, hogy beleessen. Utána ugyanez az erő segített neki elkapni a drótkötelet. Ilyen mázli nincs.
– Komolyan? Hogyhogy én ezt nem vettem észre?
– Úgy, hogy keménykalapos barátunkkal voltál elfoglalva.
Porcelina elpirult.
– Nem is igaz... mondta zavartan, majd csillogó szemmel felkiáltott. – Nézd, megtalálta a felesége nyakláncát, amit Tökfej a zuhanás közben elejtett! Micsoda férfi!