Porcelina és a többi baba elbűvölve nézték, ahogy Keménykalapos Ken szerényen mosolyogva odaviszi a feleségéhez a tenyerére fektetett nyakéket.
– Drágám, itt az ékszered. Kicsit poros lett, de majd otthon kitisztíttatom.
– Köszönöm, darling! De azért felraknád? Édesanyád is azt szeretné, ha viselném...
– Aaaaaa... – zúgtak az elragadtatott sóhajok, miközben Barbi apukája öltönye ujjával finoman megtörölte a briliánsokat, majd neje karcsú nyakára illesztette a nyakéket.
Barbi baba a kezét tördelve szaladt oda a szüleihez.
– Nagyon sajnálom, Anya! Nem tudtam, hogy Tökfej ilyen galádságot tervez.
Nagyvárosi Barbi finoman megigazította a nyakláncát, legyintett egyet, majd megsimogatta lánya arcát.
– Nem baj, drágám! Elég az, hogy mi tudtuk.
– Micsoda?... Miről beszélsz?... Honnan tudhattátok?
– A meghívódból – nézett gyengéden a lányára Barbi őnagysága.
– De én nem is hívta... izé... mire gondolsz, Anya?
– Tudod te azt nagyon jól. Nem hívtál meg minket, ugye?
Barbi baba lesütötte a szemét.
– Nem, Anya. Ők az én barátaim, és nem akartam, hogy kényelmetlenül érezzétek...
Nagyvárosi őnagysága finoman a lánya szájára tette a mutatóujját.
– Cssss! Semmi gond! Jövő héten eljössz Babavárosba, és ott megünnepeljük a születésnapodat, ahogy szoktuk. A lényeg, hogy tudtuk, nem te írtad a meghívót.