A babák utat nyitottak a kijárat felé, és izgatottan figyelték ahogy Tökfej ezredes lassan oldalaz kifelé, egyik karjával foglyát átölelve, a másikkal pedig az ollóval hadonászva. Szupernyunyó ekkor érezte úgy, hogy eljött a pillanat, amikor közbe kell lépnie. A furcsa páros felé indult, de Tökfej azonnal felhorkant.
– Lassan a testtel! Ha közelebb jössz, a hajtincsnek annyi!
– Nyugalom, kedves Szupernyunyó! Tudok vigyázni magamra – emelte fel a kezét Nagyvárosi Barbi, majd elbűvölő mosollyal az arcán elrablója felé fordult, már amennyire tudott.
– Kedves rabló úr! Nem bánná, ha levenném a cipőimet? Azt hiszem kicsit feltörte a sarkamat.
Tökfej nem győzött bólogatni, és elengedte Barbi anyukáját.
– Ó, hogyne! Természetesen!
Nagyvárosi őnagysága finom mozdulattal kibújt a magas sarkú cipőcskékből, amikről a babavölgyi babák többsége el sem tudta képzelni, hogy járni lehet bennük, majd a férjének nyújtotta őket.
– Tartanád őket egy percig, darling?
– Hogyne, drágám! Azért vigyázz, meg ne üsd magad!