A bejelentésre olyan csönd támadt, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett volna, ha Babavölgyben lettek volna legyek. De mivel nem voltak, így a csönd zavartalanul ölelhette körül a nappaliban ácsorgó babákat, és csodálkozva figyelte, ahogy azok mennyire ledöbbennek Tökfej ezredes kijelentésétől. Naná, mivel a csönd nem olvassa a Babavárosi Bulvárharsonát, így nincs tisztában az élet fontos dolgaival. Például azzal, hogy levágni Nagyvárosi Barbi ikonikus mélyvörös hajtincsét, ami, talán nem túlzás ezt állítani, annak idején nagyvárosivá tette az egykor vidéki cselédlányt¹, az maga a megtestesült gonoszság! Sőt annál is rosszabb! Dupla gonoszság!
– Senki sem mozdul!
A határozott kiáltás olyan hirtelen harsant fel, hogy nem csak a babák, de még a zöld fejű gonosztevő is összerezzent. Épphogy ki nem ejtette az ollót a kezéből.
Barbi anyukája eltökélt, hideg arccal nézett körbe.
– Mondom, senki sem mozdul! Mindenki azt teszi, amit ez az úriember mond! Látjátok, mint én!
Azzal lassan felemelte a kezét, és a tarkójához nyúlva kikapcsolta a gyémántosan csillogó nyakéket, majd hangos sóhajjal beleejtette a fölényesen vigyorgó Tökfej markába.

¹ De, túlzás. Azonban nagyon jól hangzik...