– Srácok, ez tényleg Tökfej ezredes!
Szupernyunyó éles hangja belehasított a nappali levegőjébe, és ha már ott volt, azonnal jéggé is fagyasztotta azt. Vagy valami olyasmi...
– Köszönöm, Szupernyunyó! Tudtam, hogy rád számíthatok! – nyögte Tökfej, miközben hálás szemekkel nézett a szuperbabára.
Szupernyunyó ettől egy kicsit meghökkent, de ez sem akadályozta meg abban, hogy ráförmedjen ez alkalommal zöld ellenfelére.
– Lassan a testtel, Tökfej! Korai még hálálkodnod! Azt hiszed, hogy ezt megúszhatod szárazon? Hogy innen elmenekülhetsz?
– Naná! És tudod miért? Mert mint mindig, most is van egy tervem!
– És mi lenne az?
– Megkérem Nagyvárosi Barbi őnagyságát, akinek egyébként én is nagy rajongója vagyok...
– Köszönöm – rebegte Barbi anyukája elhaló hangon.
– Nincs mit... Szóval, megkérem őnagyságát, hogy adja át a nyakláncát...
– Mit? – visított fel a törékeny fogoly, aki az elhaló hangot egy pillanat alatt villogó szemekre cserélte. – Aljas gazember! Azt várhatod!
De Tökfej rendületlenül folytatta.
– Mert ha nem, akkor ezzel az ollóval levágom azt a bizonyos bordó tincset a tökéletes hajkoronájáról.