A babák erre diadalmasan felordítottak, majd a lábukkal dübögve tomboltak egy sort, aminek Porcelina vetett véget azzal, hogy felállt, és lassan végighordozta tekintetét a nappalin. Az egybegyűltek sorra elcsendesedtek, ami nem csoda, mert attól a szigorú tekintettől megrettenve valószínűleg egy tomboló futótűz is nagy ívben kikerülte volna Babavölgy polgármesterét.
A marcona képű baba elégedetten biccentett, majd a születésnaposhoz fordult.
– Valami nem hagy nyugodni engem, Barbi.
– Micsoda?
– Úgy hírlik, hogy senki sem tudja, hányadik születésnapodat ünnepeljük.
A vékony baba cicegve legyintett egyet apró kacsójával.
– Ugyan, mit számít az? Egyik születésnap olyan, mint a másik.
De Porcelina nem tágított.
– Miért nem mondod meg, hány éves vagy, Barbi? Tán titok?
– Miért lenne az? Csak azért nem árulom el, mert abban a korban vagyok, amikor még nem számít.
– Értem. Ezek szerint később elárulod?
A karcsú szépség zavartan hümmögni kezdett.
– Hmmmm... Nem.
– Miért nem?
– Mert akkor már számítani fog, és inkább titkolni szeretném.
– Miért?
Barbi megrántotta a vállát.
– Csak.
– Aha... Akkor ezek szerint sosem fogjuk megtudni, hogy hány éves vagy?
– Attól félek, hogy nem.