– Boldog, boldog, boldog születésnapot, kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod... – énekelte a társaság, miközben Porcelina behozta a születésnapi tortát, nem a papírt, hanem az igazit, és az ünnepelt elé rakta az asztalra.
Mindenki izgatottan nyújtogatta a nyakát, mert úgy gondolták, hogy a rajta lévő gyertyák számából végre kiderül, hogy hány éves a karcsú baba, aki időközben újra szakadt farmerben és egy nyúlott rózsaszín pólóban ücsörgött a kanapén. De sajnos a babáknak csalódniuk kellett, mert a tortán csak egy kicsi Barbi figura volt, aminek a fejéből rövid kanóc állt ki.
– Gyújtsam meg a fejedet? – hökkent meg Citrom, gyufával a kezében.
– Úgy ám! – kacsintott az ünnepelt, mire a sárga nyuszi végighúzott egy gyufaszálat a doboz oldalán, és óvatosan Barbi fejéhez tartotta. Mármint a gyertya Barbi fejéhez, nyilván.
Az igazi Barbi lelkesen tapsolni kezdett, majd felsóhajtott.
– Végre egyedül!
A bejelentésre hatvan-hetven szempár nyílt először tágra, majd kezdett tanácstalanul pislogni, de Barbi csak legyintett.
– Úgy értem, csak mi, babavölgyiek!