– Honnan?
– Hmm... Honnan is? A levélpapírból. A terjengős stílusból. A helyesírási hibákból. Ja, és az aláírásból.
– Miért, mi volt az aláírás?
– Szerető lányotok, Barbi.
Barbi baba nagyot nyelt.
– Értem. Akkor miért jöttetek el mégis?
– Hogy lássunk, drágám! – szólt közbe Keménykalapos Ken.
– Nos, igen! – mosolyodott el Nagyvárosi őnagysága. – Meg aztán kíváncsiak lettünk, hogy mit tervez a levélíró, aki kifejezetten kérte, hogy ezt a nyakéket viseljem.
Barbi szeme elkerekedett.
– Idejöttetek úgy, hogy tudtátok, egy gazfickó meg akarja szerezni nagymama nyakékét?
– Először is, már az én nyakékem – húzta el a száját Barbi anyukája, majd vidámabban folytatta. – Másodszor pedig, már úgy unatkoztunk otthon, és az élet szállított nekünk egy kalandot! Nem hagyhattuk ki!
Barbi bólintott, majd mint akinek fény gyúl a fejében, elkerekedett a szeme.
– De újságírók nem jöttek veletek, ugye?